Ez a bejegyzés
nem csupán egy játékbeszámoló, hanem egy hosszú kalandsorozat végét jelentő
játékalkalom lejegyzése. S emlékállítás egyben az együtt eltöltött vidám
kalandoknak.
Ankrim, Kumorg, Oswin, Blake és Bhela, és nem utolsó sorban
Narmor: Köszönöm nektek ezt a csodálatos évet, és, hogy velem tartottatok Szemestől Ostagar-ig. Remélem, folytatjuk még
valamikor más karakterekkel, más világon, de ugyanilyen lelkesen.
Játékos
karakterek:
Ankrim Xirax, a
mindig ravaszkodó városi elf MacGyver
Kumorg, a
kossith Grey Warden és kutyája
Scarlet Robe, a
skarlátköpenyes boszorkány
A kaland
Ostagar-ban kezdődött, ahogy az elmúlt fél év játékalkalmai. Hőseink―miután előzőleg
teljesítették Flemeth, a vadon boszorkányának küldetését és végeztek ősi
ellenségével, az álnok szirénnel― kezeikben tudhatták a térképet, mely végső céljukhoz
vezetett: Elias, a varázsló tornyához.
A játék eleje―
ahogy általában― évődéssel, időhúzással kezdődött. Ankrim mindenáron el akart
csábítani egy elf szolgálónőt, hogy kedvét tölthesse rajta. A kísérlet csúfos
kudarcba fulladt, s a sötét bőrű élemedett korú elf szolgáló jól képen törölte
a csábítót szottyadt melleivel. Eközben Kumorg a haditanácsban vett részt,
Scarlet pedig Ackley bannt győzte meg arról, hogy támogassa a csapat küldetését
néhány hátassal. Természetesen az ősz bann ezúttal sem tudott ellenállni a
szimpatikus varázslónő kérésének, és három lovat adott a kalandozók alá.
Hamar lóra
pattantak hőseink, útjukat semmi sem zavarta meg. Leszámítva egy vadmókus
támadását, ami az élelmiszer tartalékokra esett. De Ankrim hamar pontot tett az
incidensre és miszlikbe vágta szegény jószágot, aki hatalmasra duzzadt bendője
miatt háját vonszolva próbált elmenekülni az éles penge elől. Nem sikerült neki…
A toronyhoz érve
azon kínos ténnyel szembesült a csapat, hogy se ajtó, se ablak nincs, ahol bemehetnének.
Az egyetlen bejárat magasan fölöttük, a torony tetején található. Scarlet
rögtön előállt egy tervel: ő madárrá változva felrepül, magával visz egy
kötelet, amit fent rögzít, hogy azt leeresztve a többiek könnyedén fel tudjanak
kapaszkodni a torony oldalán. De Ankrimnak―mint oly sokszor―ezúttal is más
ötlete támadt. Íjával kampót lőtt fel, ami beleakadt a torony falába és ezen
másztak fel, míg a varázslónő odafent feszítővassal feltörte az ajtót, majd
patkánnyá változva beszaladt, hogy felderítse a terepet.
A kör alakú terembe
együtt léptek be, a varázslónő kezében tenyérnyi lánggal, fáklya gyanánt. A
terem közepén egy mágus szobra állt egy varázsbotot markolva, a falakon pedig
aprólékosan kidolgozott freskók díszelegtek. Egy-egy epizód a varázsló, Elias
életéből. A rajzokból kiderült, hogy a szobor Elias mesterét ábrázolja. A
kezében igen feltűnő volt a bot, így a csapat először azt vizsgálta meg. Hamar
kiderült, hogy a bot végét díszítő kő benyomható. Ankrim attól való félelmében,
hogy a szobor esetleg megmozdul, jól megkötözte az öreg mágust. Scarlet
védőpajzsot varázsolt maga elé, majd így nyomta be a követ. A szobor valóban
megmozdult, de csupán annyi történt, hogy felfelé csavarodott, egészen fel a
plafonba, és egy lefelé vezető csigalépcsőt tett láthatóvá. (Természetesen így
a rácsavar kötél elveszett, az elf nem kis bosszúságára.) Ankrim sulymot vett
elő és a lépcső réseibe tömködte, hogy meghallja, ha esetleg elkezdene
visszasüllyedni a padlóba és még időben el tudjon menekülni a csapat.
A lépcső alján
négy ajtót talált a társaság, melyek közül az egyik egy könyvtárat, a másik
hálószobát, a harmadik étkezőt, a negyedik pedig egy fürdőt rejtett. A csapat
itt néhány kisebb-nagyobb értékű tárgyra akadt, de semmi jelentősre, így ezeket
most nem említeném.
A továbbjutás
kulcsa a fürdő volt, ahol egy kád mellett található rejtélyes táblán kellett
hőseinknek a helyes kódot megtalálnia. A Nap, a Hold és a Föld jele végül
helyes sorrendbe került (a helytelen próbálkozásokért kivédhetetlen áramütés
járt, melyet főleg Kumorg szenvedett el hősiesen a csapat nevében).
A kád helyén
egy újabb lépcső vált láthatóvá, amin leereszkedve egy ezerszemű gólemmel
találta szembe magát a társaság. Hosszú, és kissé monoton küzdelem során
sikerült legyőzni a szörnyet (ebben sokat segített a mágus hálószobájában
talált Andraste Áldása nevezetű sárkányos markolatú tőr). A harc végét (és nagy
részét) a hősies kossith vívta, mivel Ankrim elmenekült (de kifelé menet azért
még összeszedte a szétszórt sulymokat). Scarlet annyiban tudott hozzájárulni a
harchoz, hogy böhöm társát gyógyította, varázslatai nem tudtak jelentős sebet
ejteni a gólemen.
Ahogy a
szörnyeteg törmelékeire hullott szét, a terem túlsó oldalán egy ajtó vált
láthatóvá. Hőseink nem haboztak, azonnal beléptek a terembe, melyről kiderült,
hogy a mágus, Elias sírkamrája. A kamrában ezüstöt, és― ami a legfontosabb― a
Sárkány Szeme nevű erős varázsbotot találta a két kalandozó. Ez volt az a tárgy,
amiért jöttek.
Miután
kirámolták a sírkamrát, eszükbe jutott, hogy harc közben távoli kürtszót
hallottak. Ebből arra következtettek, hogy a csata, amire már hetek óta
készülnek, elkezdődött. Kumorg-ot sürgette a kötelesség, Grey Warden-ként
mindenképp ott kellett lennie és Scarlet is megígérte, hogy mindent megtesz
Cailan király védelmében. Ezért hát fogták magukat és gyorsan kisiettek a
toronyból, felpattantak a lovuk hátára és szélsebesen visszavágtattak a
táborba. Itt ért véget a játék és egyben a kalandsorozat is.
//Az eddigi kalandjainkról itt olvashattok: Kockák és Koboldok//
